Miért kezdenek el írni az emberek?

Talán csak a magányos emberek szokása, akik olthatatlanul  vágyunk valamire.

Amikor nem hallgat meg senki, de nem is várnánk. Ki kíváncsi ennyi, első látásra meddő homokra, ami a fejünkben, ebben a sivatagban csak lehet?

Mennyi gyülemlik fel egy nap? Van hogy több, van hogy kevesebb. Van mikor már kifolyik, úgy hogy mások is látják. Néha, megállok ilyenkor, és mély levegőt veszek.

“Sosem tudjátok meg.”

Talán azért kezdünk el írni, mert még mi sem értjük mi folyik belül. A papírba vésett keserű betűk által próbálkozunk megismerni, azt  aki voltunk tegnap, vagy fél órája. Mert nem maradunk ugyanazok. Emlék rólunk, magunknak.

Talán azért fordulunk ehhez, mert olyan jól hangzik minden a fejünkben, jól összeállnak a sorok, de mire a papír beissza a tintát, nem leszünk már ugyanazok mi sem.

14642991_1114888951929972_1301403662_n

Fotó: Sulics Boglárka

Talán azért hogy kiadjuk magunkból, az a később még termékennyé váló, koszos homokot, ami itt belül van. Sok szóródik szét egy nap belőle, talán meg akarjuk menteni homokszemeit valakinek. Valakinek, aki jó lenne, ha itt lenne, hogy neki mondhatnánk, hogy ki miatt borultunk ki ma is majdnem, aki vissza tudná fordítani a homokvihart, és vissza tudna terelni az oázishoz.Nincs,aki  értene a sivatag körfogását, aki tűrné a homokvihart, így a papírban, a tollban, a billentyűzetben, és a Word-ben keresünk vigaszt. “Nem gáz” – mondaná egy barátom, valóban semmi nem az, attól függ honnan nézzük.

Legalább találtunk egy kis árnyékot a sivatagban, míg van akit eközben megsüt a Nap.

Molnár Zsófi

Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz a Nőmosolya Facebook-oldalához, hogy láthasd a friss posztokat!