Egyszer volt hol nem volt…

Ismerős kezdet, ugye? Tudjátok, az ember életében nagyon sok a kihívás, főleg egy fiatal lány számára. Mindennap reggel korán kelni, majd iskolába menni és utána még otthon is helytállni. Egyre többször gondolkozok azon, hogy miért van ilyen sok akadály egy fiatal nő életében. Sokszor hallottam már azt a gondolatot asszonyoktól, hogy:

„következő életemben biztos, hogy pasi leszek”.

De vajon miért mondják ezt?

Napok óta ezen gondolkozom és arra jutottam, hogy szerintem nincs is szebb dolog annál, mint nőnek lenni. Nem akármilyen nőnek, hanem BONYOLULT NŐNEK, mert igen minden nő az a maga módján. Van, aki ezt nehezen éli meg, mert nem tudja, vagy nem akarja megélni nőiességét, fél attól, hogy nem fog tudni megfelelni a világ és az emberek elvárásainak. Ezek a nők véleményem szerint elnyomják a szenvedélyt, a szüntelenül kavargó érzelmeket és ezzel becsapják magukat is.

Kavarognak a fejemben a gondolatok, hogy én hova tartozom és a napokban döntöttem el, hogy én bonyolult vagyok és szeretek az lenni. Ez mit is jelent számomra?

Fotó: Sulics Boglárka

Fotó: Sulics Boglárka

Bonyolult vagyok, mert túl sokat tépelődöm, mert mindent meg akarok magyarázni, átbeszélni, nem érem be félmegoldásokkal, mindent a szívemre veszek, és nem bízom meg könnyen akárkiben. Nem hagyom magam befolyásolni, tesztelem az emberi kapcsolataimat és csak annak szentelek figyelmet, aki átmegy a rostámon.

Mi a tapasztalatom?

Bonyolult világban élünk, bonyolult korban, és ha a mi kettőnk élete találkozik, akkor összefonódik két múlt, amiből egy közös kifürkészhetetlen jövőre számíthatunk, ha meg akarsz ismerni, akkor egyesével kell bontogatnod, hiszen így megismered a világom és talán kiderül számodra, hogy nem is olyan bonyolult.

Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz a Nőmosolya Facebook-oldalához, hogy láthasd a friss posztokat!